Morális problémák: Oktatás

Válaszok ebben a témában

Permalink Közzétette Kovács Andrea Január 19, 2009-n 5:11pm-kor

Az ember alapvetően fantasztikusan jó kudarctűrő. Ha nem így lenne, sosem tanulnánk meg járni, annyi pofára esés után, ami a járni tanulást kíséri. Aztán valahol, az óvoda környékén kisiklanak a dolgok. A tanulás alapvető folyamat, nélkülözhetetlen az életben maradásunkhoz, fejlődésünkhöz. Ki látott már olyan apró gyereket, aki nem hatalmasra nyílt, csillogó szemekkel fedezi fel magának előbb a gyerekszobát -ha van- a konyhát, a fürdőt, a házat, a kertet, a világot. A fákat, a rohanó felhőket, a szelet, a csillagokat, a buszcsengőt, az autódudát, egyszerűen mindent, ami rajta kívül, tőle elkülönülten létezik. ( Persze vannak extrém kivételek, pl. az autista gyerekek, de most a nagyátlagról beszéljünk, igaz, a speciális oktatás legalább olyan nagy sz@rban van, mint a "normális". ) Elemi igényünk a tanulás, s mindaddig szeretve, örömmel, ösztönből végezzük, míg valakik, valamivel el nem veszik tőle a kedvünket. Elég néhány rossz szó, pl. te ehhez még kicsi vagy, te ezt még nem értheted meg, biztos nem csinálnád jól. A negatív megerősítés óriási pusztításra képes a fejlődő emberke lelkében. Esélyt sem ad a gyermeknek, hogy kipróbálja magát, hogy a maga tapasztalata által győződjön meg korlátairól. Mely korlátokat később pontosan ez a tapasztalat tenne átjárhatóvá. De nem. Nekünk nem együttműködő, önállóan gondolkodó és cselekvő emberek kellenek, hanem engedelmes bólogató marionett bábuk. Irányíthatóak, pótolhatóak.
Mivel lehet, hol kell elkezdeni a probléma kezelését? Onnan hogy valaki szülővé válik. Előbb saját magán kell változtatnia. Paradoxon ez is, hisz erre nem lehet felkészülni! A pedagógusgyerekek a megmondhatói annak, hogy mennyire nem lehet. Ezerszer elcsépelt, már-már töltelék szóvá vált a megoldás, szeretet. Csipetnyi gyermekeink tanítói vagyunk, mi szülők, és sosem szabad elfelejtenünk, hogy nem a tanárok nevelik a gyermekeinket, hanem mi. Nem csak ők tanítják, hanem mi is. A tanár az iskolában, közreműködő, szerepe kiemelkedően fontos, de az a gyerek, akkor is minket fog figyelni. A tanár, a tanító nemes feladata, kevés kivételtől eltekintve, véget ér az iskola kapuban. A felelősség egy életen keresztül a szülőé. Viselkedésünk nagyon fontos. Ha a suliból hazatérő gyerek nem lát érdeklődést a szemünkben, kérdéseinkben, ha nem érez valódi odafigyelést, akkor nem biztos, hogy tanulni fog önmagáért. Nem biztos, hogy dacból csakazértismegmutatja mire képes. Sokkal valószínűbb, hogy hagyja a fenébe az egészet, hisz a számára fontos emberek nem értékelik a teljesítményét vagy a kitartását, akaraterejét. Elveszíti a lendületét, a kedvét, kihuny benne a kíváncsiság tüze, s elhiszi magáról, nem éri meg a figyelmünket.
Azt mondják fejétől bűzlik a hal, s hogy az iskolarendszer a felelős az oktatásügy problémáiért. Talán. De legyen bármilyen tökéletesen kidolgozott egy oktatás program, ha az alany, a gyerek érdektelen. Itt a mi felelősségünk. Minden egyes emberé, aki gyereket vállalt. Tele a világ genetikai szülőkkel, és sokkal kevesebb az, aki követi is a gyerekét. Nem előtte jár, hogy kitaposva megkönnyítse számára az utat, nem dehogy. Küzdjön meg minden egyes lépésért az a kölök, tanuljon meg harcolni önmagáért, a céljaiért, de legyünk ott mögötte, támogassuk, hogy mindig érezze, nincs egyedül, s bármi is történjék, mi mindig ott leszünk. Tanulási módszer? Nekem egyetlen van csak. Ami érdekel, annak úgyis utána nézek, magamba szívom, elraktározom. Kölyökkoromban is így volt, és most sincs másképp. Ha nem érdekel, akkor meg a kihívás miatt, amit saját magam jelentek magamnak. A srácaim persze még véletlenül sem ilyenek, így erre nem apellálhatok, mást kell hát kitalálnom. Ők megelégednek azzal, hogy amit muszáj, amiből felelni kell, azt megtanulják, s elvileg nekem ezzel meg kellene elégednem. Hisz jó tanulók, mindketten, a pici meg itthon van velem. Mégsem érzem úgy, hogy a kötelező az egyben elég is. Az is lehet, hogy ez csupán az én defektem, hisz nem tudom elképzelni, hogy lehet valaki elégedett a kötelezővel, ha egyszer én sosem voltam az. Nem tudom, hogy melyik a jó döntés. Ha nyüstölöm őket, hogy többet hozzanak ki magukból, vagy hagyom, hogy jól megérdemelt babérjaikon pihenjenek. Hisz megdolgoztak érte. Őszintén nem tudom. Csak figyelek ugrásra készen, hogyha bármelyik is többet akar egyszer, én vegyem észre elsőnek, s megmutathassam neki, mi lakik a kötelezőn túl. Ja, hogy ez nem kidolgozott és elfogadott pedagógiai módszer? Dehogynem! Anyámtól apámtól tanultam, s nekem ez, több mint elég! Én ezt tanultam és ezt adom tovább.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Kovács Andrea Január 19, 2009-n 6:24pm-kor

Nem lenne szükség kábítószerre, ha megtanítanánk a srácokat arra, hogyan lehet ugyanazt az élményt elérni anyag nélkül. :o) Nem egyszerű, de kivitelezhető. Ha nincs kereslet, a dealerek elmehetnének használtautó-kereskedőnek, a termelők pedig kukoricát, tulipánt, fűt-fát ültetni :o)
Ida mondta:

Gyermekeink szent lelkek a szent úton. Mire kell megtanítani a gyerekeket?
Ha megszólalnak mondjanak igazat, ne vegyék el ami nem az övék, másokat se bíztassanak erre. Legyenek megbízhatók. Amit tesznek vállalják magukra. Nem erőltethetjük rá az akaratunkat. Nem irányíthatunk, irányt mutathatunk, ha ebbe az irányba mész, hova jutsz el. Mi lesz a cselekedetei következménye. Tiszteljék egymást, a szüleiket, tanáraikat. Felelősségtudatra, eszmékre. Ha úgy gondolják szükségük van valamire ebben az életben, ne éljenek vissza vele. Legyen szó akár a testükről, egy kapcsolatról. a környezetről, a bolygóról ami eltart, viseljék gondját, védelmezzék. (Mivé tettük őket, az erőszakot mutogató filmekkel? Ha tudják is, hogy az csak film, a képek tanítanak. Szemétdombbá van téve a környezet.) Egyetlen dologra, amilyen gyorsan csak lehet, hogy nincs szükségük ránk az életben maradáshoz. Az utcán ezeket lehet hallani. "Ne vesd le a kabátod, mert megfázol". Az anyuka szava szent. Beprogramozzuk, minek kell történnie, aztán csodálkozunk, miért beteg? Nem kell megfáznod, ha nincsen rajtad kabát, de jobban teszed, ha felveszed. Vagy "nem szeret anyuka, ha piszkos a kezed". Nem mondtunk igazat. A szeretet nem feltételes. Akkor is szeret anyuka, ha piszkos a kezed, de jobban teszed, ha megmosod. Bevezetném a meditációs órákat, hogy oldják a feszültséget. A kábítószert nem tiltani kell, hanem gyakorolni a meggyőzés művészetét. nem terhelném olyasmivel, amire az életben nem lesz szükségük.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 19, 2009-n 7:05pm-kor

Tömören válaszolva az egyik kérdésre, a jelenlegi oktatási rendszerünkben semmi követendő nincs. Alapvetően át kellene strukturálni az egészet, méghozzá alaposan.

Mivel a címkék között az "egyetem" szerepel, kezdjük azzal.

Első és legfontosabb probléma az, hogy sok szakon a hallgatók nem érdekeltek az egyetem mielőbbi befejezésében. Ennek oka a tandíj hiánya. A tandíjmentesség (államilag finanszírozott képzés) jó ötlet, csak nem így. Nagyjából az alábbi módon képzelném el:

Az állam minden egyes szakra, és annak minden évfolyamára meghatározza, hogy összesen hány államilag finanszírozott képzést akar.

Az első féléves hallgatókat a felvételi pontok alapján sorba állítják, és a legmagasabbra sorolt adott számú hallgató államilag finanszírozott, a többi költségtérítéses.

Minden további félévben az előző félév tanulmányi eredménye szerint állítanám fel a sorrendet. Ez kicsit bonyolult számítás: minden egyes tárgyra ki kell számolni a súlyozott értéket: a tárgy kreditértéke szorozva a tárgyra kapott érdemjeggyel. Ezeket a súlyozott értékeket össze kell adni, és az eredményt el kell osztani harminccal. A hányados a félév értéke. Azért kell harminccal osztani, mert nagyjából ennyi egy adott félévben elvárhatóan teljesített kreditpontok száma, és nem lenne jó, ha a mindössze két kreditet (ám azt ötössel) teljesítő hallgató előrébb kerülne, mint a több tárgyat felvevő.

Ennek haszna kettős. Egyrészt mindenki, aki nem akar fizetni, az tanul. Másrészt mindenki, aki jó helyre (államilag finanszírozott) akar bejutni, az nem a másiknak segítene, hanem saját magával törődne. (Puskázás, mások házi feladatának elkészítése, egyéb csalások megszűnnek.)

Következő komoly probléma az, hogy az új B.Sc. - M.Sc. rendszer tananyagait sok egyetem elég amatőr módon készítette el. A tekintélyelvű egyetemi szférában ez nehezen volt megkerülhető. Röviden összefoglalva, a volt "egyetemeken" a B.Sc. nem ad igazi gyakorlati képzést, míg az ilyen téren nagyobb tapasztalatokkal rendelkező volt "főiskolákon" igen. Ma a B.Sc. szakok általában jobban a volt főiskolákon. Az M.Sc. viszont fordítva, általában jobb (lenne) a volt egyetemeken. Azért csak lenne, mert az átalakítás miatt viszont az M.Sc. támaszkodni akar arra a tudásra, amit a B.Sc.-n nem kellene tanítani, ám mégis tanítják. Szóval itt eléggé megtérülne, ha lenne valamilyen "ökumenikus", "összegyetemi" bizottság, állam által adott jogosítvánnyal, és ez felülvizsgálná a képzési anyagokat. Ez viszont horrorikusan nagy munka, és nyomban felmerül a kérdés: ki fogja ezt finanszírozni? Ráadásul honnan jönnek a szakértők, és miként biztosítható, hogy ne a saját kedvenc egyetemük tárgyainak kedvezzenek?

Egyelőre ennyi, de még jövök. És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Románszky Miklós Január 19, 2009-n 10:07pm-kor

a morális részéhez már nem tudok semmit hozzáfűzni.. hirtelen ezek juteszem:
- nem használják a félalvó(féléber) állapotot.
[az így rögzített tudást sokkal közvetlenebbül lehet elérni (napközben más hatások is érik az embert, nagyobb a "zaj")]
- a normák meghúzása sokak fejlődését lelassítja. mindenki agya más fordulaton pörög.
[és bele is törődnek, h ennél nem kell több... sokaknak itt altatják el a zsenijét, amiben igazán kiemelkedő lehetne.
egyénre szabott feladatok, célkitűzések]
- lassú séta közben kreatívabb az agy. más "üzemmódba" vált [a görögöknél bevállt]
- sok tudás évekig passzívan ül a fejünkben és közben tömeget veszít.
[aktív(cselekvő) tudást kell átadni vagy a passzívat hogyan kell cselekvőként felhasználni]
- játékos formában egymás tudását tesztelve brainstormingokat kéne tartani.
[megismerjük a másik gondolkodását, érveit, logikai hálóját. egymás csiszolása..]
- önmagunk menedzseléséről semmit nem tanítanak. [ez nagyon hiányzik..]
az oktatott anyag minősége ezek függvényében biztosan változna..
ui: Ágoston. nem gondolod komolyan, ha mindenki meg tudja oldani a másodfokú egyenletet kolbászból lesz a kerítés???... :|

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 20, 2009-n 8:32am-kor

Magával az elvvel szemben is vannak fenntartásaim, de ezt most hagyjuk. Nincs azonban elegendő számú képzett pedagógus. Motiválatlan, vagy kevéssé motivált pedagógus a "hagyományos" oktatásban sem jó, de ott jobban "elmegy".

Ida mondta:

Létezik a Waldorf féle óvoda, iskola. Jelenleg ezt tartom a legjobbnak. Dél-Balatoni Waldorf Egyesület.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Szóráth Csaba Január 20, 2009-n 4:11pm-kor

A lexikális tudás bemagoltatása helyett (melynek tetemes része amúgy is haszontalan) sokkal inkább gondolkodni kellene megtanítani az embereket (s nem csak a gyerekeket), hogy felismerjék a dolgok közti összefüggéseket és megértsék, az ok-okozati tényezőket.
Fontosnak tartanám pl. a környezettudatosságra nevelést is, meg a mindenen eluralkodott anyagias, pénzszemléletű gondolkodás háttérbe szorítását, valamint azt, hogy mindenfelől a jó példát lássa az ifjú nemzedék, tehát egy mentalitásbeli változás is elkelne. Az a baj, hogy a negatív környezeti hatások (média, haverok, átlagfelfogás, stb.) hamar megrontják a fogékony gyermeki szellemet.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Bernátzki Lajos Január 20, 2009-n 5:12pm-kor

Izgalmas, sokféle irányból közelítettétek meg ezt a problémát. Ráadásul talán a legfontosabbról van szó benne.....
Az, hogy milyen következő nemzedéket nevel ki egy adott emberi világ. Sok izgalmas szakmai vitát lehet folytatni a különböző oktatási koncepcióról.
Ha a legegyszerűbb megközelítést nézzük, akkor vagy az európai tekintélyelvű, bemagolós stílusú porosz rendszerről vagy az életre felkészítő, az adott szakmai világ gondolkodását megértetni kívánó amerikai rendszerről, a bolognairól van szó.
Az első, sokak által kárhoztatott inaktív, pufferként működő és döntően fel nem használt tudás- és információtömegről szól. Nagy pozitívuma volt a világról szóló, kiemelkedő egyéni műveltség lehetősége.

A másik nem törekszik erre, viszont azt a szűkebb világot, amibe törekszik (vagy orientálják) egy fiatal, tökéletesen meg kell ismertetni, minden követelményével együtt.

A kettő között az a különbség, hogy az első (a régebbi) akaratlanul is megteremtette az önálló emberi gondolkodás lehetőségét. A gondolkodó ember pedig veszélyes. Azért veszélyes, mert kérdéseket tesz fel és ezek a kérdések vonatkozhatnak a fennálló társadalmi-politikai-hatalmi rendre is.Ez pedig nem jó egyetlen hatalmi struktúra számára sem.

Az újfajta rendszerek rendkívül jónak tűnnek arra, hogy az egyedet tökéletesen felkészítsék társadalmi helyzetéből adódó feladataira. Ebbe beletartozik a fennálló hatalmi rendszer tisztelete, elfogadása is. Ahhoz, hogy ezt jól megvalósíthassák, az, kell, hogy az egyed a körülötte lévő világról annyit tudjon amennyi kell.
Nem a tárgyalt személy szempontjából, hanem a hatalom szempontjából, annyit, amennyi kell.

Az oktatás minden emberi-hatalmi rend számára a legfontosabbak közé tartozik. Azért, amit fentebb leírtam.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette DevelopmentalBiology Január 20, 2009-n 7:30pm-kor

Szerintem azon tudások közül, amelyeket az iskolában kell megtanulni, a legfontosabbak a természettudományok és a történelem, valamint az irodalom.
Az elemi és közép iskolás természettudományoknak ma már pont, hogy nagyobb anyagot lenne szükséges megtanítaniuk, hiszen a célnak (legalábbis szerintem) annak kellene lennie, hogy megértsük azt, ami körbevesz minket. Így a villamosságtannak, beleértve az elektromágneses hullámok tanát, legalább akkora jogosultsága van, mint a newtoni fizikának és az alapvető áramköri ismereteknek. Ugyanezen véleményen vagyok a biológiával kapcsolatban is.
A humán tárgyak pedig megtanítanak arra, hogy hogyan viszonyulj embertársaidhoz és a társadalomhoz. Ezért tartom, már elnézést, de ökröknek a briteket, akik cenzúrázzák a saját történelmüket. Inkább akkor ne is tanítanák/tanulnák, mert ez így nem más, mint több nemzedéket érintő hazugság.
Irodalomból is talán jobb lenne, ha egy kicsit több lenne a vallásos olvasmány, és most nehogy azt higgyétek, hogy vallási életre való nevelésképpen. Tőlem ezek lehetnek buddhista, iszlám és akármilyen szövegek, persze legnagyobb súlyban keresztény, ha már Európában vagyunk. Ami fontos, hogy olyan erkölcsi pluszt kapjanak ezekből, amiből később merítkezhetnek, ha még úgy is gondolják, hogy Jézus ufó volt, Mohamed pedig bokszoló.
Még fontosnak tartanám a gazdasági tudományokba való betekintést is, mivel ez segítene a leghelyesebben értelmezni a politikai eseményeket. Ez tenné éretté a magyar szavazópolgárokat. Nem mintha e nélkül nem lehetne (a józan paraszti ész sokszor segít, de ...), de mégis sokat jelentene.
Andreával nagyon is egyetértek azzal, hogy nagyon fontos a szorgalom, érdeklődés kialakítása. Erre egy olyan ötletem lenne, persze nem családi szinten, hogy pl. az irodalomkönyvekben lehetne egy témához több anyag, amire az órán, de még a házifeladat szintjén sem jutna idő. Persze extra pontért/jegyért beszámolót lehetne írni róla. Valamint ez lehetővé tenné, hagy a tanárok minden évben egy kicsit mást és másképp taníthatnának, így ők sem fásulnának el egy hamar. A meditációs órákat sem tartom hülyeségnek, de nem pihenés, vagy feszültséglevezetés céljából, mivel az nagyon komoly munka, és célja a koncentráltság és fegyelmezettség edzése.
Egyébként nagyon örülök annak, hogy a galaktikus háziasszonyokban ilyen sok a kötelesség tudat.
Iván: szerintem az iskolás évek szempontjából nem az egyetem a legmeghatározóbb. Roska professzorúr is szokta mondani, hogy az egyetem már csak pályamódosítás. (Finomhangolás.) Azt kell mondjam, hogy ezzel a gondolatával bizony nagy mértékben egyetértek.
Waldorf ... Ha jól tudom, ez azt jelenti, hogy a gyerek szabadon foglalkozhat bármivel, ami érdekli. "Szabad nevelés, tanulás" van. Számomra ez annyira nem szimpatikus. A gyerekeknek szerintem a kötelezőn túli szorgalmat kell megtanulniuk elsősorban. Persze biztosan vannak olyan alkatok, akiknél ez előnyösebb, de szerintem az átlagnak nem erre van szüksége.
Fontos kérdés még szerintem, hogy hogyan lehet eredményesen foglalkozni a szellemileg és lelkileg elmaradottabb emberpalántákkal.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 20, 2009-n 10:15pm-kor

Bernátzki Lajos mondta:

Ha a legegyszerűbb megközelítést nézzük, akkor vagy az európai tekintélyelvű, bemagolós stílusú porosz rendszerről vagy az életre felkészítő, az adott szakmai világ gondolkodását megértetni kívánó amerikai rendszerről, a bolognairól van szó.

Mintegy 10 éve, mikor magyarországi egyetemről (műszakiról) kijutottak az USA-ba egy szemeszterre (vannak ilyen csereprogramok), akkor ott a következő megfigyelést tette több diák is (egymástól függetlenül mesélték el):

Az ottani diákok, mikor a tankönyvben, ajánlott irodalomban szereplő mintapéldához hasonló feladatot kaptak, akkor hihetetlen sebességgel voltak képesek azt megoldani. Ha csak egy-két paramétert is megváltoztattak a mintapéldához képest, akkor viszont nagyrészt leblokkoltak, és rendkívül lassan tudtak csak eredményre vergődni (ha egyáltalán). A magyar diákok másként voltak ezzel. Akár hasonlított a feladat a mintapéldára, akár nem, a megoldási sebesség nagyjából ugyanannyi volt. Nem "sablon szerint" oldották ugyanis meg a sablonos feladatot sem, hanem gondolkodva.

Ez, szerintem legalábbis, a poroszos rendszert igazolja.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 20, 2009-n 10:21pm-kor

Szóráth Csaba mondta:

A lexikális tudás bemagoltatása helyett (melynek tetemes része amúgy is haszontalan) sokkal inkább gondolkodni kellene megtanítani az embereket (s nem csak a gyerekeket), hogy felismerjék a dolgok közti összefüggéseket és megértsék, az ok-okozati tényezőket.

A lexikális tudás bemagoltatása bizonyos életkorban (kb. 8-12 év között) igenis hasznos, mert fejleszti az agyat. Egyébként a más területeken birtokolt háttértudás a saját szakmában nagyon is sokat segíthet időnként.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 20, 2009-n 11:15pm-kor

Tudom, hogy nem az egyetem a legalapvetőbb, de a címkék között ez szerepelt, ezért kezdtem vele. Most pedig nem egy másik iskolatípust választok, hanem egy talán ideillő gondolatomat írnám le.

Oktatás, illetve nevelés kérdése. Vegyük észre, hogy a gyerek idejének jelentős részét az iskolában tölti el, majd van némi üresjárat (jó esetben szakkörök, sportolás, valami), végül találkozik a családdal. Iskolától való távolság függvényében felkel 6-7 között, a reggeli hajszás készülődésben a szülők nem igazán törődnek vele (legfeljebb nyakon csapják, hogy miért nincs még mindig felöltözve), majd fél nyolc és nyolc között bekerül az iskolába, onnan délután 1 és 3 között "szabadul", majd "valamit csinál", végül találkozik a munkából hazaérkező szülőkkel úgy 5-7 között, és este 9 felé lefekszik. Szóval még ha bele is számolom a reggelt, akkor is 5-6 órát van a szülőkkel, 9-10 órát alszik, és 5-7 órát tölt el az iskolában, miközben van 3-4 óra szabadideje is. Ez egy 14 év alatti gyerek esetén azt hiszem, nagyjából tipikus. Mindeközben tudott dolog, hogy a gyereknek legnagyobb szüksége a megértő, támogató családra lenne. Ezt viszont nem nagyon kapja meg sajnos.

Szóval ha már reformálni kell az oktatást, akkor javasolnám a következőt. A kötelező védőnői látogatáshoz hasonlóan a szülővé vált magyar állampolgárok kapjanak szülői oktatást legalább a gyerek első 12 életévében (esetleg tovább is). Egy jó családi háttér ugyanis a gyerek későbbi boldogulása szempontjából sokkal, de sokkal fontosabb, mint mindaz, amit az iskolában megtanulhatna. A "jó háttér" nem feltétlenül a tanulásban segítő hátteret jelenti, sokkal inkább a gyerek számára az érzelmi biztonság megteremtését. Ezt viszont minden életkorban kicsit másként kell megadni. Egy kettő-öt éves gyerekkel elsősorban testi közelséget feltételező, ügyességét fejlesztő játékokat jó játszani, és folyamatosan dicsérni kell őt, amikor megérdemli. Oda kell rá figyelni azon nyomban, amint ezt igényli (ekkoriban még többnyire nem igényli hosszú időre, de a rövid időre azon nyomban kell neki a figyelem). Sorolhatnám hosszan, de a téma lényege szempontjából talán "nem fontos". Mindenesetre a szülők egy elég nagy része valószínűleg nem is tudja, hogy mi kell a gyereknek, más része meg talán tudja, de nincs rá ideje, s csak egy viszonylag kisebb csoport tudja nyújtani is ezt. Ha valamilyen formában erre lenne forrás, legalább havi-kéthavi rendszerességgel szülői oktatás, és minden hétvégére szerveznének családi programokat, az többet lendítene az ügyön, mint a világ összes reformja együtt. Az állam oktatásra szánt pénzének egy része itt jobb helyen lenne, az biztos.

▶ Válasz erre

Permalink Közzétette Ketler Iván Január 20, 2009-n 11:21pm-kor

Ha már kérdeztél szerintem eredményes módszert...

A nyelvtanulás kapcsán van egy nekem igen hasznosnak bizonyult módszerem. Meg kell tanulni a nyelvtani alapokat annyira, hogy szótár segítségével képes legyek lefordítani az idegen nyelvű szöveget. Ezután már "semmi mást" nem kell tenni, mint jó sokat fordítani. Persze olyan szöveget, ami érdekel is, és amihez lehetőleg értek is (mondjuk a saját szakmám szakszövegei). A tapasztalatom az, hogy fordítás közben ha egy szót már kikerestem mondjuk ötször, akkor hatodik alkalomra már nem lesz szükség - addigra megtanultam, ráadásul szövegkörnyezetben való alkalmazásával egyetemben. Az angol nyelvet kifejezetten könnyű így megtanulni (a ragozás majdnem teljes hiánya miatt), a németet, vagy a szláv nyelveket pedig csak egy kicsivel nehezebb.

▶ Válasz erre

▶ Válasz erre

• ‹ Előző
• 1
• 2
• 3
• 4
• Következő >
• Oldal