Nemere István: Elveszettek
Cunami söpör végig a békés ázsiai tengerszakaszon, magával ragadva egy kirándulóhajó maroknyi utasát. A turisták közül néhányan csodával határos módon túlélik a katasztrófát, ám ahol magukhoz térnek, az egy furcsán megváltozott világ.
A föld, ahová kerülnek, eleinte lakatlannak tűnik, ám nem sokkal késõbb mégis emberek nyomaira bukkannak. Az itteniek nem kisebb titkot rejtegetnek, mint a halhatatlanság kulcsát, de ez az áldás szörnyű átok is egyben, melyet csak az törhet meg, akinek sikerül elhagynia ezt a – térképeken nem is szereplõ – szigetet.
Magyarország legtermékenyebb mesemondója visszatért gyökereihez, és új, ízig-vérig SF regényében az emberi felelõsség kérdését boncolgatja: jobbíthatjuk-e mások sorsát akaratuk ellenére, összeegyeztethetõ-e a humánussággal, ha embertársainkból csinálunk kísérleti egereket?
A szerzõrõl:
1944. november 8-án született Pécsett. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd 5 és fél évig dolgozott a toruni Kopernikusz Egyetem könyvtárában. Az ELTE-n szerzett könyvtárosi diplomát 1975-ben.
Sokáig élt Lengyelországban diplomáciai tolmácsként, valamint könyvtárosként. Elsõ könyve 1974-ben jelent meg, azóta az egyik legtermékenyebb hazai szerzõ, bármelyik mûfajban, de az SF már kora ifjúsága óta közel áll szívéhez. Több mint 400 könyve jelent már meg, és elbeszélései is rendszeresen feltűnnek különbözõ kiadványokban immár jó 30 éve.
Nemere István: Elveszettek
Terjedelem: kb. 276 pp.
Bruttó fogyasztói ár: 2470 Ft
ISBN: 978-963-87730-4-3
Címkék:
Továbbküldöm
Facebook
Csak a(z) InterGalaktika tagja írhat hozzászólást.
Csatlakozzon a(z) InterGalaktika hálózathoz