A csillagok hideg játékszerek

Mit mondhatnánk? Lukjanyenko hozta a formáját. De senki ne gondolja, hogy újabb Őrség könyvvel van dolgunk! Korántsem, ez egy ízig-vérig sci-fi regény, ráadásul elég összetett. Elmondható, hogy az orosz szerzőnek szinte mindegy, mit ír, SF-et vagy fantasyt, azt magabiztosan és mélyen elgondolkodva teszi, és mindig az emberre fókuszál. Történetünk elején egy elég furcsa helyzetet kapunk. Az emberiség ugyan kijutott a csillagok közé valamikor a XXI. század elején, de egyáltalán nem azt kapta, amire számított. Odakint ugyanis az Erős és Gyenge fajok hierarchiájára épülő Konklávé fogadta az embereket – amiben ők csak mint Gyengék kaphattak helyet. A Gyengék egyik ismérve, hogy az Erősek egy tulajdonságuk miatt tűrik meg őket: az egérszerű alarikat a hadihajóik, a gyíkokhoz hasonlító Számlálókat matematikai tehetségük miatt, az embereket pedig azért, mert ők az egyetlen faj, amely képes elviselni a csillagközi Ugrást. Pjotr Hrumov is fiatal pilóta, a Föld és az idegen világok közt ingázik, miközben az emberiség jobb sorsáról álmodik. Lukjanyenko, ahogy már megszokhattuk tőle, természetesnek veszi, hogy bemutatja, milyen is Oroszország és a világ. Benzinhiány, munkanélküliség, halódó Föld, látszólag egyetértő, de továbbra is versengő nemzetek. Hiába hidalják át az emberek fényévek tucatjait, ettől a Földön alig változott valami. És ennek a megváltoztatására nyílik lehetőség, mikor Pjotr felfedezi, hogy egy Számláló rejtőzött el a hajóján, csak azért, hogy beszélhessen Pjotr nagyapjával, aki az egyik legnagyobb szakértőnek számít a Földön az idegenekkel kapcsolatban. Mint kiderül, néhány Gyenge össze akar fogni, hogy lerázzák magukról az Erősek rabigáját, de ehhez égető szükségük van az emberekre, és magára Pjotr-ra is. Érdekes könyv az Ugrás az űrbe (eredetileg a sokkal érdekesebb A csillagok hideg játékszerek címmel íródott). Maga a regény mintha félbe lenne vágva, a könyv csak az első fele Pjotr történetének. Így kissé hiányérzete támadhat az embernek – ugyanis a regény nagyon mozgalmas. Ráadásul a szerző elejt egy-két olyan utalást, amire nem kapunk választ, és sajgó kíváncsiság gyötör minket emiatt. Nem mondom el, mik ezek, a szemfüles olvasónak szerintem fel fognak tűnni. A regény két, eléggé markánsan elkülönülő része (a realista Konklávé és az utópikus geometerek világa) talán nehezen emészthető meg, jobban mondva nehéz helyre rakni a dolgokat. Míg az első két fejezet egy teljesen realisztikus, közeljövőben játszódó, több mint érdekes és rengeteg fantáziával megálmodott világot tár elénk, addig a geometerek világa mintha Jefremov szocialista utópiájának és a Sztrugackij-testvérek kiábrándulás felé haladó jövőképének az ötvözete lenne. Lukjanyenko természetesen szembeszáll az utópiával, megmutatja, hogy utópia nem létezhet, és hogy a progresszorság ill. regresszorság ugyanolyan rossz, mint a Konklávé elnyomó rendje. Lukjanyenko nem mondja meg, mi a helyes, de megmondja, mi a helytelen.
Én megvallom, hogy a könyv első fele tetszett jobban. Mind az oroszos íze a történetnek és a szereplőknek, mind a remekül kitalált idegen lények nagyon hangulatosak. És Lukjanyenko nem esik abba a hibába, hogy nagyot akarjon markolni. Nála csak említés szintjén jelennek meg olyan lények, amelyek képesek pl. egy csillag felszínén is életben maradni. El tudjuk hinni, hogy igen, létezhetnek olyan lények, mint az alarik, hyxiek – akik óriási és törékeny rovarok – vagy formátlan kualkuák. Itt a csillaghajók akármilyen csúcstechnikájúak, valójában árasztják magukból az „ócskavasság” érzetét, szinte magunk előtt látjuk, ahogy a fejletlen űrhajó siklik az űrben, miközben egy modern idegen hajó suhan el mellette. Lukjanyenko nem a technikára és az űroperai kellékekre összpontosít, őt az ember érdekli: az egyén és a társadalom. Akik olvastak régebben megjelent orosz sci-fi történeteket, azoknak ismerős lehet ez a fajta szemlélet. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy Lukjanyenko nyíltan vállalja, hogy a két nagy, Arkagyij és Borisz Sztrugackij ihletésére írta meg a regényt. Ők voltak azok, akik szembeálltak az utópikus szocialista eszmékkel, a világjobbító emberiség eszméjével, az emberi, tökéletesnek vélt etikát a csillagok közé vivő, más fajokra rákényszerítő űrjárók eszméjével. Ez a geometerek látszólag tökéletes, valójában hazugságokra és hamis hitre épülő civilizációjának bemutatásakor mutatkozik meg a legjobban.
Az Ugrás az űrbe tehát egy nagyon sokrétű könyv. Űropera, klasszikus és modern értelemben, filozofikus, akciódús, néhol lassú sodrású, néhol humoros. Azonban összességében egy nagyon jó könyv, amit nem csak azoknak ajánlok, akik érdeklődnek az orosz fantasztikum iránt, vagy rajonganak Lukjanyenkóért. Minden SF kedvelő örömét lelheti benne.

Takács Gábor
gbr87.sfblogs.net