„Álljon e tábla emlékezetül a végtelenül felesleges és értelmetlen öldöklés és rombolás emlékére. Hogy többé ne következzen be ilyen sem itt, sem a galaxis más pontján.”
Ez a fellirat áll a Draco7-en, a Pusztítás Múzeuma főbejárata melletti márványtáblán. Maga az épület az ütközetben elesett Gallia nevű, Nemezis ostályú hajó roncsa, mely csodás módon viszonylag épségben megúszta a zuhanását. Ez annyit tesz, hogy darabjai felismerhetőek maradtak, s néhány éven belül egy valódi hajót építhettek belőlük a felszínen. Persze, működni sosem lesz képes, de mementóként ott maradt az egykori 007-en, mely ma Draconis néven ismert. A világegyetem, s a galaxis ezen része is megváltozott az elmúlt évtizedekben, de néhány környékbeli égitest még magán viseli a pusztítás nyomait. Ilyen a Draco007 is, amelynek felszíne mai napig lakatlan, néhány túristacentrumtól eltekintve.
Két ősi emberi eszme csapott itt össze egykor. A galaxis legnagyobb birodalmai voltak, s nevüket ma is jegyzi a történelem. Az egyik egy milicista államszervezet, az ősi Föld Ókorát idéző Római Birodalom hadseregének elvein alapuló bolygószövetség. Annyira kötődtek az alapokhoz, hogy teljességgel átvették a Légiók felépülését, hierarchikus rendszerét, ami pedig tiszteletre méltó, hogy átmentették a szellemiséget is az egykor volt, mára letűnt becsületkódex átvételével, így nem csak zászlajukra tűzték a Légiók jelszavát, de teljességgel aszerint is éltek. A másik szövetség, melybe maga a Draco-rendszer is tartozott, a Csillagliga. A rendszert tekintve egy bürokratikus irányítású, sokszínű, mélyen rétegezett állam, mely csak minimális együttműködést mutat. Talán minden téren elmaradt az S.P.Q.R.-elv mögött, kivéve egy dolgot. Mivel folyamatosan bővülő szervezetet képezett, mindig akadtak gyengébb részei, gyengébb elemei. Éppen ezért a kisebb államokat nem beolvasztással, vagy hadi úton foglalta el, hanem a friss tagokat igyekeztek a régiek felhozni a Liga átlagos színvonalára, támogatással és védelemmel. Ilyen kisebb egységes társadalom volt a Draco-rendszer is, kezdetben egy, majd három, még később, a háború előtt öt elemmel.
A háborút Draco-i vezetés indította, azonban kissé visszás helyzet alakult ki, hiszen a két birodalom közt már évek óta diplomáciai feszültség volt. A Draco hibás döntése csak azt a bizonyos utolsó cseppet jelentette a pohárban, s a vége egy tizenkét évig tartó, mindent elemésztő háborúskodás lett.
Growf soha nem szerette a Liga gyűléseit. A dracoiak kissé eltérnek a Liga többi népétől. Visszataszító megjelenésük miatt egy speciális maszkot viselnek arcukon, mely nem rejti el érzelmeiket, de csúfságukat takarja. Ennek eredménye, hogy a külső szemlélők számára minden dracoi egyformának fog tűnni. Nem szerette a tömeget, még ha él, akkor sem. Gyűlölte a maszk viselését is, de igazi problémát a hologramok okozták neki. Ugyanis a fajtája eleve érzékeny az elektromágneses kisugárzásra, nála vioszont ez a fájdalomig elviselhetetlen érzés. Egy ilyen Ligagyűlés neki három napi fejfájást jelentett. Éppen ezért igyekezett mindig megúszni a tanácskozásokat. Most azonban nem lehetett, hiszen pont az ő javaslatát tárgyalták. Mivel ő volt a Draco legfiatalabb tábornoka, így a bolygók első szondáit rábízták, hogy szervezze meg a környékbeli harci tevékenységek megfigyelését. Néhány napon belül kiderült, hogy ez nem olyan primitív papírmunka, mint elsőre elképzelte, ugyanis a szomszédos Oderut-rendszerben erős katonai aktivitást tapasztalt. Néhány hét múlva a kérdései választ is kaptak. A Draco005-öt megpróbálták elfoglalni az Oderut felől. Szerencsére, a Liga alkut kötött az Oderut-szövetséggel, s egy a galaxis átellenes pontján lévő bolygóért cserében felhagytak a draco-rendszer bekebelezésével. Azonban Gwurf, felelős tisztként nem hagyta annyiban a dolgot. Készített egy jól kivitelezhető tervezetet, és ezt most be kellett mutatnia a Ligának. Át kellett paszírozni a tanácson, mielőtt még az első hajók elérik a célpontot, mert ha késik, neki vége.
- Uraim! Mint tudják, néhány hete az Oderut megtámadott minket. – kezdte, de rögtön félbeszakították.
- Igen, egy sajnálatos félreértés miatt pár napra felborult a birodalmaink közötti békeszerződés. Valószínűleg ezt az űrt igyekezett kihasználni valaki. – válaszolt kéretlenül is az egyik Közös Képviselő.
A Közös Képviselő a liga politikai felsővezetői közül kerül ki. Politikai és kormányzói jogkörrel bír, ami annyit tesz, hogy a bolygók figyelemmel kísérése mellett bármikor átveheti az irányítást bármely ligatag felett, s a Liga kezelés nélküli bolygóit is kiutalhatja bármelyik ligatagnak. A most válaszoló képviselő fiatal volt, de birodalma erős, így mindenképp érdemes volt átértékelni amit mondott.
- Nos, ennek igen örülök, minden Dracoi nevében mondhatom. Azonban mégis... Mennyire erős e békeszerződés? Vajon mit bír el? A liga kockáztatná egy dinamikusan fejlődő terület elveszítését? Vagy egy véres háborút az Oderut ellen? Mi ezt nem tudnánk kivitelezni. Épp ezért, azt gondoltam, s ebben néhány dracoi katonai vezetőtársam megerősített, van egy módja, hogy megfékezzük az esetleges inváziót. S mivel egy véres háborút csak elrettentéssel lehet megelőzni, így a következő tervezetet mutatnám be:
Felugrott egy hologram-térkép, mutatva a Draco005 felett lévő területet.
- Itt, fent seregeket kell összpontosítani. Elfoglalva a parlagon hagyott, ma kihalt Gift2-t, majd tovább lépve egyel, a következő lakott világot. Lent később szövetséget kell ajánlani az ötöknek. Mivel elég kevés rendszerük van, talán csatlakoznak a ligához, s ezzel teljesen körbezárnánk az Oderut-rendszert, elszigetelve a szövetségeseitől. Ennyi idő alatt mi is megerősödünk annyira, hogy ne kelljen háborúba keveredni.
- Tábornok, a fejlődés célja nem az egymás elleni elrettentő erő képzése, hanem egy esetleges újabb idegen támadás sikeres megakadályozása. – mondta a Képviselő, mintegy válasz gyanánt, majd elbocsájtották, hiszen a szavazás titkos, abban csak a Liga vezetői vesznek részt.
A szavazás után jóváhagyták a katonai akciót, így Gwurf karrierje megmenekült. Az akció símán zajlott le, a terv eleinte jól működött. Az első S.P.Q.R. által felügyelt bolygót nagyon könnyen hódította meg a Liga. A jelentések minimális veszteségeket mutattak, a bolygó ellenállás nélkül behódolt. Az eddig szegényes földön magas szintű technológiát honosítottak, majd az államigazgatásban is forradalom következett be, mikor az anarchiát a Dracoi parlamentalizmus váltotta fel. Jó tíz esztendő telt el, Gwurf sikeres Első Tábornok lett. A Draco a felhúzó politikának köszönhetően a Liga tizedik leggazdagabb rendszerévé vált, a Terv pedig a következő lépcsőhöz érkezett. A liga politikája elmérgesedett a Légióval szemben. Gwurf elindította a következő támadást, azonban nem számolt az elmúlt tíz évvel, és a Légió elveivel. Mikor lerohanta a Draco007-et, a válasz kegyetlen csapás lett. Kilenc Nemezis-légió támadta a Ligát a galaxis kilenc külömböző pontján egyszerre. Mire a Liga észbe kapott, már harminc rendszerben díszelgett az épületeken a sasos lobogó, az S.P.Q.R. felirattal. És közöttük volt a Draco négy eleme is. A válaszcsapás, természetesen sok tervezést nem igényelt. Mivel minden területre jutott egy-egy harcjárőr, a beavatkozás ideje tulajdonképpen az óriási távolságok megtételén alapult. Valódi harcok csak néhány hétig dúltak. A Liga mérhetetlen túlereje napról napra nőtt, a húsz Nemezis-Légiót, a több tíz Pusztító-légiót, a vegyes centúriókat mind-mind felszámolták. A békekötést pillanatok alatt kényszerítette ki a Dél-Keleti Flotta. Azonban a Liga legalább annyi hajót veszített, mint ellenfele. Mindkét birodalmat visszavetette a fejlődésben jó tíz évre a háború. Azonban Gwurf számításai bejöttek: Az Oderut-rendszert teljesen körbeveszi ma a Liga által felügyelt terület. A dracoi katonai zsargon pedig félig viccesen úgy nevezi az Oderutot, hogy Gwurf-szigetek.
A 007 sorsa elég különös. A bolygó sorsa mindig pengeélen táncolt. A lakosság mégis mindig hű maradt vezetőihez, saját elveihez. A Liga nem akart új rendszert erőltetni erre a felvilágosult világra, s elveik méltónak találtattak a Légió elveihez is. Mégis háromszor adtak ki vezetői parancsot a végső pusztításra. Először, mikor az S.P.Q.R. megtámadta, s katonai erővel vette be. Másodszor a Dracoiak inváziójakor, s végül, mikor a Draco007 alulmaradt a Légió ellenében. Aztán az itteniek döntése révén csatlakoztak a Ligához, Draconis néven.
Fontosságát kiemelkedő titánlelőhelyeinek, kősivatagainak köszönhette mindig, virágzása azonban a korábbi pusztításnak köszönhető. E nyersanyagokban gazdag világ ma kizárólag abból él, amire egy hűvös, E-típusú bolygó teljesen alkalmatlan. A túrizmusból. A nyersanyagért vívott háborúk éveire pedig ma már csak a Gallia roncsai emlékeznek.
Csak a(z) InterGalaktika tagja írhat hozzászólást.
Csatlakozzon a(z) InterGalaktika hálózathoz