Esőben

A lány fellépett a villamos lépcsőjén, és körülnézett. A zsúfolásig megtelt kocsiban nem számított ülőhelyre. Megállt az ajtó melletti ülésnél, és megkapaszkodott a hideg fogantyúban. Az eső reggel óta szakadt, és az úton keletkezett hatalmas víztócsák megnehezítették a közlekedést. Nem volt rosszkedvű, inkább kellemesnek nevezhető érzések járták át egész nap. Nem tudta az okát, de ma korán, és vidáman ébredt. Még a szakadó eső sem tudta elvenni a kedvét a délutáni sétától.

Az ajtó melletti ülésen egy harminc év körüli fiatalember ült. Amikor a lány felszállt felnézett rá, és nem tudta levenni róla a tekintetét. Hihetetlenül kék szemével fürkészte a szép, és fiatal arcot. A lány lenézett rá és észrevette a kitüntető figyelmet. A férfi tekintetéből csak úgy sugárzott a jóság, és a szelídség. Nem lepődött meg, amikor megszólalt.
- Kisasszony kérem, foglaljon helyet!
- Nem, köszönöm. Nagyon kedves, de inkább állok.
- Értem – mondta a férfi nyugodtan, alig emelve meg a hangját, ami az állandósult alapzajban indokolt volt. – Valójában nem is maga miatt engedném át a helyemet, de a gyerek…
- Milyen gyerek? – kérdezte a lány meglepetten.
- Kisasszony, ön állapotos. Egy fiút hord a szíve alatt, akinek szüksége van a biztonságra, és ez a zsúfolt villamos, ugye…
- Hogy merészel… - tiltakozott a lány nem túl nagy meggyőződéssel.

A férfi felkelt a helyéről, és az ajtó mellé állt. Szelíd mosolyát sokáig megőrizte emlékezetében, és ezt a napot sem felejtette el soha. Nem tudott róla, hogy teherbe esett volna. Szerette az élettársát, de nem terveztek még hosszabb távra. Furcsán érezte magát, de nem haragudott az iménti közjáték miatt. Nem ült le, nézte, ahogy a férfi leszáll a megállóban, és elindul a tömegben. Az eső változatlan hevességgel esett. Az emberek szitkozódva kerülgették a hatalmasra nőtt pocsolyákat, de a férfi nem tért ki előlük. Tudott járni a vízen.

(Budapest, 2008. november)

Címkék: eső, utazás, állapotos

Hozzászólt Bernátzki Lajos November 25, 2008-n 8:56pm: Szép.....Krisztus urunk biztos derűsen mosolyog....

Hozzászólt Janó November 25, 2008-n 9:57pm: Köszönöm Lajos. Nagyon örülök, hogy tetszik az írásom! Szépet írtál...

Hozzászólt Kovács Andrea November 26, 2008-n 12:12am: Egyszer azért szívesen megnézném magamnak azt a haragvó Jézust is, aki kizavarta a kereskedőket és koldusokat Isten házából. Vajon mit szólna ma ahhoz, hogy a templomokban mindenféle kegytárgyakat lehet kapni, nem kevés pénzért.
Vagy: mellesleg szerintem Mózes úgy a földhöz vágná a kőtáblákat, ha manapság baktatna le a hegyről, mint a huzat. Ugyanis bálványt csináltunk,nem is keveset,még magából Mózesből is.
Hajbókolunk az oltárképek és szobrok előtt, a szenvedő Krisztushoz imádkozva, s eszünkbe sem jut az a minden valószínűséggel életvidám, csillogó szemű, tüzes szavú fiatalember, aki magával ragadóan tudott beszélni az élet egyszerű szépségeiről. Nem keverem a szezont a fazonnal, újszövetséget az ószövetséggel, tudom, hogy Mózes és Jézus két különböző sztori. De a lényege, a hit ugyanaz.
Ebben a sztoriban pont az fogott meg, hogy úgy ír egy "csodáról" ,mintha az az élet természetes, megszokott, hétköznapi velejárója lenne. Mert valahol talán az is. És kitűnő válasz az " Egy nyolcéves kismonológja" c. blogra. Igen a csoda velünk él, és köztünk jár, de talán nincs már meg az a látásmód, hogy felismerjük. Talán mert elfellejtettünk hinni a mindennapi csodákban. Talán egyszer nem úgy kéne felkelni reggel az ágyból, hogy a fene megint be kell menni dolgozni, hanem hogy de jó, újra itt egy nap, amikor szembejöhet velem egy csoda. És várjuk, és készülünk rá, és hiszünk benne, hogy lehetséges. S ha ez a hit szebbé, teljesebbé, boldogabbá teszi azt az egyetlenegy napot, már megérte.

Hozzászólt Janó November 26, 2008-n 6:52am: Kedves Andrea! Szenvedélyed és tisztánlátásod lenyűgöz. Te a lényeget regadtad ki és minden szavad az élet szeretetéről, a holnapokba vetett bizalomról szól. Ez a beszéd! És erről van szó. Nehéz ebben a műfajban (valójában nem ismerek műfaji korlátokat) jó átadni egy gondolatot, egy hangulatot. Nem csak a tömör, és egyértelmű megfogalmazás, de a hangulat, vagy érzések átadása is komoly feladat. Vallom, az író és olvasója együtt hozzák létre az alkotást. Öröm nekem, hogy értő fülekre talál halk, bátortalan, éppen csak suttogva elmondott életérzésem. Köszönöm, hogy időt áldoztál elolvasására, és nagyon köszönöm értékes, meglepő, élvezetes hozzászólásodat!

Hozzászólt Kovács Andrea November 30, 2008-n 5:38pm: Nincs mit, én köszönöm, hogy elolvashattam :o)
Meg azt is, hogy belekotyoghattam :oD, s te ezt még értékeled is! Látod, ez maga a csoda.

Hozzászólt Janó November 30, 2008-n 7:05pm: Szerintem, nincs ebben csoda. Inkább az a csoda, hogy nem tetted szóvá helyesírási, elütési hibáimat a hozzászólásomban. Most látom, milyen sok hibát vétettem sietségemben. Mentségemre legyen mondva, hogy egész nap a számítógép előtt ülök - ez a munkám -, és kora reggel még nem látok elég jól, még térek egészen magamhoz. Lelkesedtem, mert örültem, hogy méltónak találtad az írást arra, hogy néhány gondolatot hozzáfűzzél. Megnéztem, mit alkotsz, és tetszik, nagyon is. Te inkább a fantasy-ban vagy otthon, én a groteszket kedvelem. Minkettő fricska a valóságnak, a hétköznapok semmitmondó világának. Örültem Neked!

Janó

Szólj hozzá!