Mesés tájon jártam…

Kevés olyan könyv van, ami még olvasás előtt megfog, de az Abarattal így jártam. Már a címe felkeltette az érdeklődésemet, a tartalom elolvasása után pedig biztos voltam benne, hogy ezt el kell olvasnom. Vágytam egy olyan könyvre, amitől azt kapom, amit ígér: itt egy szívhez szóló mesét, ami nem bugyuta és gyermeteg, hanem komolyan veszi a témát és az olvasóközönséget. És megkaptam. Olyannyira, hogy múlt heti budapesti kirándulásom után még azon a napon a kötet végére is jártam.
A történet Csirkeváron kezdődik, egy poros, csirkefeldolgozásból élő kis városban. Itt él főhősnőnk, Haplatán Cuki, egy nem túl szerencsés kislány: otthon édesapja, míg az iskolában a tanárai és osztálytársai bántják. Egyik nap, miközben iskolai feladatát teljesíti, egy furcsa történetet hall a város alapítójáról, aki a tenger visszatértét várja. A mese megragad a lány elméjében és a nem létező hullámok elcsalják a város határán túlra, ahol egy világítótornyot és egy furcsa, nyolcfejű, agancsos lényt talál, akit egy másik, sötét teremtmény üldöz. Az üldözött lény, aki Pajkos János néven mutatkozik be, megkéri, idézze meg Izabella anyácskát, a tengert, hogy megmeneküljön. Cuki eleget tesz a kérésnek, majd a különös lénnyel együtt a tengerbe ugrik, hogy eljusson Abaratba, ahol megkezdődnek furcsábbnál furcsább kalandjai… A könyv egyik legnagyobb erénye a főszereplő személye és az a tény, hogy az író nem kezeli tehetetlen, cselekvőképtelen lényként, aki mellett csak elfutnak az események. Haplatán Cuki, amilyen ügyetlen Amerikában, annyira talpraesett és bátor Abaratban, mintha a mesevilág lenne az igazi közege, ott érzi otthon magát. Kiáll az elvei mellett, nem fél döntést hozni és nem adja fel, bármilyen kilátástalan helyzetbe is kerül. Ugyanakkor gyermek is: jól esik neki a támogatás és a szeretet, melyben szüleitől nem igazán részesült, és felhőtlenül tudja élvezni a csínyeket, valamint az ismeretlen világ csodáit. Múltja és eredete azonban titkokat rejt, melyekről majd a későbbi kötetekben szerezhetünk csak információt. A másik nagy erény maga a teremtett világ, Abarat, amely 25 szigete tele van csodákkal és titkokkal, varázslatos lényekkel. Az író, Clive Barker mesés dolgokat alkotott, melyben a jó és rossz együtt van, nem különül el egymástól, így egy komplex, közel sem egysíkú történetet kapunk. Ki is fejti egy helyen, hogy gondokat nem az okozza, hogy a fény mellett a sötét is jelen van, sokkal nagyobb probléma az önzés és a kapzsiság, mely jobban fenyegeti a világot. Ezzel az üzenettel pedig csak egyetérteni tudok.
A harmadik elemet az előbb említett varázslatos lények jelentik. A végtelen írói fantázia már az első teremtmények, Pajkos János és a gonosz Mendelzon Alak bemutatásánál megjelenik. Hihetetlen az az ötletkavalkád, amivel egy-egy élőlényt leír vagy egyáltalán megalkot. Vannak itt cibóknak nevezett óriásmacskák, tengeren sakkozó halszerű lények, erejét kalapokból nyerő gonosz varázsló, állandóan változó arcú őrzők, de mindegyikre egyformán ügyel, mindegyiket úgy írja le, hogy szinte előttünk teremnek. Ugyan eredetiben nem olvastam, de a magyar fordítás különösen ötletes a lények elnevezésében: a szavak hangulata remekül adja vissza hordozójuk tevékenységét, személyiségét.
A fenti képi erények azonban egyáltalán nem válnak öncélúvá, a történet és a hősnő nem kerül háttérbe mellettük. Mindig jut idő az újabb és újabb csodák mellett Cuki lelki fejlődésének, kételyeinek és gondolatainak bemutatására, valamint szájbarágás nélkül mesél a barátság, őszinteség és az élet és a szabadság tiszteletéről, így lesz a tiszta fantáziából maradandó élmény.
Aki tehát kezébe veszi a könyvet egy varázslatos mesét olvashat, amit ugyan nem mondanák sci-finek, azonban mégis helye van bárki könyvespolcán. Külön kiemelném a GFK kiadás ragyogó címlapját és javaslom mindenkinek, hogy fordítsa a könyvet a feje tetejére és olvassa el így is a címet. Elvégre egy mesés könyvnek mesés felirat is dukál.:-)