Pionírok a jövő(k)ben

A modern science fiction művekre és szerzőkre jellemző, hogy ugyan művük általában egy témát, problémát jár körül, mégis a történet során több kisebb ötlet és jelenség kerül bemutatásra. Nincs ez másként a 2008-as Zsoldos Péter-díjas regény, László Zoltán A Keringése esetében sem. A regény ugyan az időutazás problematikáját veti fel, amolyan „jeschkésen” – erre a párhuzamra később még visszatérünk – mégis azt szokatlanul egy cyberpunk-öko-sci-fiben elmesélve teszi, emellett kikacsintgat morális és etikai problémák felé is, ill. az evolúció által felvetett kérdések is szóba kerülnek.
A regény egyik erénye talán a helyszínekben rejlik. Érzékletes leírásokat olvashatunk a pusztuló Harmadik Világról, mely kívül rekedt a Keringésből, ebből a három jövőbeli Földet a mához láncoló „idősztrádából”, holott nekik lenne a legnagyobb szükségük a „menekülésre” a haldokló világból. A jövőbeli Budapest ugyan ismerős helyszín kellene, hogy legyen, az olvasónak mégis az az érzése támad, hogy semmi sem különbözteti meg a regény többi – akár fiktív, akár valós – helyszíne közül. Így bár ismerősnek kellene lennie, mégis a szerző kívülről láttatja, így az nem válik amolyan „gáspárandrásos” hungaricummá. A regény harmadik fő helyszíne az Auróra-Föld, egy több mint 2 millió évvel a jövőben létező Föld, azon belül is a Földközi-tenger kiszáradt, buja erdővel borított medencéje. A három fő helyszínhez három fő karakter kapcsolódik, akik ugyan nem feltétlenül találkoznak, de a történet folyamán valamilyen kapcsolatba kerülnek. A legérdekesebb karakter egyértelműen Baran, a blogger, aki egyfajta morális szemlélőként először megpróbál azonosulni a kirekesztettekért küzdő emberekkel, majd miután egy tragikus kimenetelű és az egész Keringésre kiható terrorcselekmény résztvevőjévé válik, összetörik és inkább a határvidékre menekül. Ő az, aki talán leginkább tekinthető a szerző szócsövének, véleménye az egész regény szempontjából értékes és nem utolsó sorban bár az ő története nem kapcsolódik sorosan a fő történetszálhoz – ami egy tudós eltűnése és egy aurórai lelet összekapcsolódása körül bonyolódik –, mégis a mű fő mondanivalója az ő történetében jelenik meg. Terrorizmus, ökológiai katasztrófa, kizsákmányolás, vállalati hegemónia, a Nyugat közönyössége, ez mind fontos és égető kérdések nem csak a regény, de a mi valós világunkban is.
Ha már többször szóba került a regény és az ötletek kontextusa más sci-fi művekkel, talán érdemes ezeket részletesebben is kifejteni. A hasonlóság Wolfgang Jeschke A teremtés utolsó napja című művével nyilvánvaló. A helyszín – a Földközi-tenger kiszáradt medre – máig elevenen él mindenki emlékei közt, aki olvasta a regényt. A határvidék és az, hogy hogyan viszik magukkal az emberek a régi problémáikat és hibáikat – környezetszennyezés, korrupció stb. – Sheckley-től kezdve egy másik GFK-s szerzőig, Wilsonig elvezet. Ám a szerző nem csak más művekkel teremt intertextuális kapcsolatot – azaz idézi meg ezeket a műveket – hanem a mi magyar valóságunk is kap egy-két fricskát. Aki olvasta, annak nem kell magyarázni a két oroszlánszobor sztoriját.
László Zoltán, aki már korábban is megmutatta, hogy szeret kísérletezni a sci-fin belüli témák keverésével és összeolvasztásával (Hiperballada, Nagate), A Keringésben méltán maradandót alkotott, mely megérdemelten gyűjtötte be a Zsoldos-díjat.