Sorsvonal

A kritikus pont előtt egy perccel materializálódtam az árbóckosárban.
- Jéghegy jobbra előttünk! - szétnéztem, amennyire a metsző szél engedte és visszatértem.
Az őrszem hátranézett, de senkit nem látott. Már elkezdte a fordulót, mikor észrevette a gigász sziluettjét..
Három másodperc. Csak ennyi kellett. A hetedik legnagyobb mentésünk..
A Titanic mértani pontossággal hajtotta végre a fordulót.
Az ügyeletes tiszt a hajókorláthoz sétált és néhány méteres távolságból látta az elsuhanó, fölétornyosuló jéghegyet.
- Látta ezt? - fordult vissza a kormányos felé. - Isten ujja..

Reggel Robertson kapitány szokatlan csendre ébredt.
- Ügyeletes tiszt! Miért megyünk félgőzzel?
- Éjszaka majdnem a tenger fenekére küldtük a bárkát.
Javaslom, amint a látási viszonyok romlanak, félgőzzel menjenek a kazánok.
Két nappal később befutottak a new yorki kikötőbe és minden utas szétszéledt.
Hetekkel később derült ki, hogy a történelem letért arról a láthatatlan keréknyomról, ahol lennie kellett volna.
Úgy számoltunk, hogy a megmentett emberek tettei belesimulnak a fővonalba és számottevően nem fognak
hatni az események további menetére. Minél több hét telt el, annál jobban letértünk.

Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb lett, csak éppen idegenebb. Mivel nagy beavatkozások nagy változással
jártak, kénytelenek voltunk lokálisan kezelni a problémát.
Jégkristályéjszakát szerveztünk. Megpróbáltuk levadászni egyenként a Titanic túlélőit.
A történelem talán így visszavánszorog a fővonalra.
A Titanic-gyilkosságok folyamatosan a lapok címoldalán szerepeltek. Előretörtek az okkult tudományok más
tudományok rovására. Rossz híre miatt a Titanic soha többet nem futott ki a kikötőből.
Rengeteg idő és emberi munka örlődött fel a korrigálás alatt. Nem sikerült visszaterelni a történelmet oda, ahol lennie kéne.
Itt volt a kezünkben egy eszköz, melyet épp csak próbáltunk megérteni, közben olyan feloldhatatlan ellentmondásokat okozott, amik egy pillanat alatt csúsztak ki az ujjaink közül.
Úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Minél jobban akartunk rendet csinálni, annál nagyobb kárt okoztunk az eseményekben. Már a kitalált dolgok kerültek kölcsönhatásba egymással. Nem lehetett kordában tartani. Ha az elején hagytuk volna az egészet, nem lenne ekkora a baj..
A határozatlansági elv miatt olyan rezonanciák keletkeztek az eseményekben, melyek nemcsak a jövőben, de a múltban is változást okoztak. A matematika új ágát kellett létrehozni, hogy kezeljük a következményeit.
Kivettük a párkák kezéből az idő fonalát és tetteinkért most állnak bosszút. Eddig csak szőni láttuk őket, most bűntetni is.
Évtizedekkel később kínkeservvel létrehoztunk egy kifacsart idővonalat, ahonnan elindulhattunk, hogy visszaállítsuk az eredetit.
Megöregedtem. Utolsó munkámnak bevállaltam ezt az időhajlítást. Vissza kell mennünk a kezdetek elé, a mínusz egyes pontba.
Mivel én kezdtem az egészet, elvállaltam a helyreigazítást. Mindenki ezt várta tőlem..

A Titanic sokkal nagyobb volt, mint vártam.
Évtizedekkel ezelőtt csupán a megfigyelőkosárban töltöttem néhány másodpercet, most viszont páholyból nézhettem végig az egész előadást.
Gondolataimban való merengésemből az első tiszt rebbentett fel.
- Üdvözlöm, Smith kapitány! Remélem, Robertson kapitány hamarosan felépül. - még bizalmasan hozzátette: - Együtt szoktunk szolgálni. Meglepett a néhány nappal ezelőtti kapitányváltás..
- Mit is mondhatnék.. Néhány nap fekvés, fél üveg brandy és talpra áll. Nyugodjon meg, jól elleszünk..
- He-he-he.. Minden készen áll az induláshoz!
- Első tiszt! Mire várunk még? Horgonyt fel!

RMS Titanic, 1912

^{[A kisiklatott valóságvonalon Robertson kapitány neve tisztelgés Morgan Robertson író előtt,
aki Hiábavalóság c. 1898-ban megjelent könyvében pontosan leírja a Titanic katasztrófát.]}