Világok tengelye

Ha folytatásról van szó, az ember mindig prekoncepciókkal indul az olvasásnak. Ha az előzmény egy nagyon jól megírt könyv – jelen esetben ez a Pörgés –, az ember hajlamos összehasonlítani a két regényt, illetve elvárásokat kezdeni az olvasást. Wilson is jól tudhatta ezt, ugyanis a Tengelyben mindössze egyetlen szereplő bukkan fel, és ő is csak mellékes szerepet játszik; a szerző igyekszik elszakadni az előző regénytől, amennyire csak a történet és a világ ezt engedi.
A Tengely ugyan egy idegen környezetbe helyezi a történetét – a Pörgés végén megnyílt Átjáró „másik oldalán” lévő, Equatoriának nevezett bolygóra –, mégis valahogy ismerős a világ. Itt is ugyanazok az emberi sajátosságok vannak jelen: a Genomvédelmi, mely ugyan új elem, de remekül párhuzamba vonható a Pörgés hivatali szerveivel; ill. jó példa erre az „emberi problémára” Török Findley eladósodása is. Persze mindezek mögött az ismerős alkotóelemek mögött egy idegen és meghódítatlan világ, a „frontier” (határvidék), egy új „Vadnyugat” húzódik, a lehetőségek földje, mely hirtelen az emberiség ölébe hullott. És Wilson regényének mintha épp ez lenne a „tengelye”: az emberiséget felkészületlenül ért ajándék. Mintha a világot megrázó, a regény cselekményét elindító különös hamueső is csak ezt az idegenérzést erősítené. Az ember, bármennyire is mintha csak neki „készítették volna” Equatoriát, idegen ebben a világban, és bármennyire is azt hiszi, hogy ismeri, valójában semmit sem tud működéséről, rendszeréről. A rejtélyes hamueső, mely ugyanolyan hirtelen következik be, mint az előző regényben a Pörgés – és ugyanolyan, elsőre megmagyarázhatatlan eseménynek tűnik –, teljesen megdöbbenti az embereket. A szereplők, Lise és Török, ahogy Dianne és Tyler, csak sodródnak, s bár Lise-nek van egy konkrét célja – hogy megtalálja tizenkét évvel korábban eltűnt édesapját, akiről feltételezik, hogy illegális negyedik lett –, ez a cél az események során mégis elsikkad, amikor bekerül a képbe a másik cselekményszál. A sivatagban egy csoportnyi negyedik – a Marsról hozott kúrával meghosszabbított korú emberek csoportja – egy kisfiút nevel. Mint később megtudjuk, a fiút azért „hozták létre”, hogy kapcsolatot létesítsen a Feltételezettekkel – amely „lények” természetével kapcsolatban az emberek még mindig csak találgatnak –, és a regény vége ennek a meg nem ítélhető kimenetelű kapcsolatfelvételnek a leírása a teljesen megváltozott sivatagban.
A regénynek nincs központi szereplője, ráadásul a két főbb szereplőről, Lise-ről és Törökről a szerző mintha inkább a mellékes karakterekre összpontosítana, mint az idős Dianne, a marsi nő, Sulean Moi vagy Lise volt férje. A legfontosabb karakternek a regényben – épp a rejtély megértésében betöltött szerepe miatt – a fiatal fiú, Isaac tűnik. Ő egyfajta híd szerepét tölti be az emberek és a Feltételezettek között. Ugyanannak a kezelésnek vetik alá már magzatkorában, amit Jason is használt a Pörgésben, hogy kapcsolatot létesítsen a Feltételezettekkel. A regényben jelen levő erkölcsi dilemma, ti. hogy volt-e joguk a negyedikeknek egy ember életét feláldozni a cél érdekében, mindvégig fennmarad. Sulean Moi, aki a Marson szemtanúja volt egy hasonló kísérletnek és annak „kudarcának” – mely kudarc relatív; Isaac-kal kapcsolatban sem lehet eldönteni, hogy kudarccal zárult-e a Tengely végén a negyedikek kísérlete –, és mindenáron az újabb áldozatokat akarja megakadályozni. Végül Isaac sikeresen kapcsolódik a „Feltételezettek hálózatához”, ami itt egyfajta transzcendens, az emberi elképzelések felett álló, kvázi a halált legyőzni képes metatérként jelenik meg. Rajta keresztül újabb információmorzsákat szerez az olvasó az ember számára majdhogynem teljesen idegen lények céljairól. Sajnos miközben a szerző megpróbálja megmagyarázni egy-egy dolog természetét, akaratlanul lerombolja azt, ami a Pörgés egyik nagy erőssége: épp a korábban említett idegen és érthetetlen természetet.
A Tengely tehát, mint látjuk, erősen eltér a Pörgéstől. Írástechnikájában szakít az egyes szám első személyű narrációval, Wilson azonban mégis képes maga mellett tartani az olvasót, s bár hiányzik a Jason-höz hasonló erős karakter is, a váltogatott perspektívák elegendőnek bizonyulnak ennek a fájó hiánynak az elfedésére. Emellett a „rejtély” ugyan itt is központi szerepet kap, azonban ez nem a pusztulás lehetőségét magában hordó és egy világot megváltoztató jelenség. A „rejtély” itt más szerepet kap: megmutatja, hogy milyen apró és jelentéktelen is az ember az univerzumban, ahol olyan szervezetek léteznek, melyeknek pár évmillió semmi, és melyek lassú létük során az ember számára feldolgozhatatlan mennyiségű információt szereznek. Az idegenérzés az, amely az egész regényben érezteti a jelenlétét. Az emberiség legbelső tanácstalanságát fogalmazta meg Lise apja is el nem készült könyvében: „…a Feltételezetteket érdekli a túlélésünk, mármint a fajé? És ha igen, miért?”
A regény tehát az idegenérzésről szóló ballada. Ballada, hisz homály fedi a háttérben a szálakat mozgató erőket – és ezek az erők nem is biztos, hogy a Feltételezettek.

Takács Gábor
gbr87.sfblogs.net